fbpx

A gyógynövények használatának előnyei

A természetes hatóanyagok és gyógynövények rendkívül hasznosnak bizonyulnak a krónikus betegségek kezelését tekintve.  A gyógyszeres terápiákkal ellentétben használatukkal elkerülhetjük a kellemetlen mellékhatások kialakulását.

Korábbi feljegyzésekből tudhatjuk, hogy az emberek már több ezer évvel ezelőtt is használták a növényeket gyógyításra, de a gyógyszeripar megjelenésével ezek alkalmazása jócskán háttérbe szorult. A szerves kémiának köszönhetően már mesterségesen is elő lehet állítani bizonyos hatóanyagokat, illetve természetes vegyületek is létrehozhatóvá váltak a laborokban.  Ennek ellenére a gyógynövények és a naturális összetevők, azóta is közkedveltek. Napjainkban ezek használata újra fénykorát éli, hiszen az emberek keresik a kevesebb mellékhatással járó megoldásokat egészségügyi problémáikra.  

A WHO adatai szerint a világ betegeinek 80 százalékát javarészt vagy kizárólag természetes anyagokkal kezelik. A fejlett országok egészségügye is 40 százalékban természetes forrásból származó gyógyszerekkel gyógyítja betegeit. 

A gyógynövények használatához is jelentős ismeret szükséges, hisz ezeket sem szabad hasraütés-szerűen alkalmazni. Tisztában kell lenni a növények jótékony hatásával és a megfelelő mennyiség alkalmazásával, mert bizonyos keverékek felerősíthetik egymás hatását. 

Közel 400.000 ma ismert növényfaj létezik, azonban ezek pozitív hatása csak egy bizonyos részének ismert. A kutatók szerint, még rengeteg növény gyógyítóhatása vár felfedezésre, ezért a gyógyszergyártó cégek nagy hangsúlyt fektetnek ezek megismerésére is.

A gyógynövények használatának előnyei

Forrás: www.hazipatika.com; www.egeszsegkalauz.hu

A gyógynövények használatának előnyei
Scroll to top